Rólam

Bánkúti Ágnes tánctanár vagyok, középiskolás koromban kezdtem táncolni, és 10 évnyi sikeres társastánc versenyzést követően a tánctanítás mellett döntöttem, hogy minél több embernek átadhassam a tánc szeretetét. A Táncművészeti Főiskolán Táncpedagógusi és a Semmelweis Egyetemen Társastánc Szakedzői végzettséget szereztem.

Emellett magánóra keretében is vállalok egyéneknek vagy pároknak oktatást, illetve osztályoknak szalagavatókra való felkészítést, akár koreográfia összeállítással együtt.

A Casablanca Táncklub alapítójaként már több mint 20 éves gyakorlattal rendelkezem a felnőtt és ifjúsági oktatás területén. Ezalatt az idő alatt több ezer embert tanítottam meg – legalább alapfokon – a klasszikus társastáncokra.

A kezdő, középhaladó, haladó és versenytánc szintű tanfolyamaimon a kiemelt 5 latin (Rumba, Cha-cha-cha, Samba, Jive, Paso doble) és 5 standard (Bécsi keringő, Angolkeringő, Tangó, Quick-step, Slowfox) tánc mellett néhány divattánc is a tananyag része (pl. Mambó, Rock&Roll, Hustle, Disco rumba).

A táncórákra szeretettel várom mindazokat, akik a vérpezsdítő latin zenéket és a standard muzsikát a mozgás örömének felfedezése közben szeretnék hallgatni. A családias, vidám hangulatú órák a hétköznapok gondjait feledtetve nyújtanak kikapcsolódást mindenki számára.

Korábbi verseny eredményeim

II. helyezés 2014. június 9.
Latin Senior II
Vienna – Ausztria

I. helyezés 2013. november 22.
Latin Senior II
Salsomaggiore Terme – Olaszország

I. helyezés 2013. szeptember 7.
Latin Senior II Slovak Open
Pozsony – Szlovákia

V. helyezés 2013. augusztus 15.
Latin Senior II German Open
Stuttgart – Németország

II. helyezés 2013. június 1.
Latin Senior I
Kassa – Szlovákia

I. helyezés 2013. Március 23.
Latin Senior II
Vienna – Ausztria

I. helyezés 2012. December 16.
Latin Senior II
Pozsony – Szlovakia